Kik vagyunk?

Az Inspi-Ráció csapata képzett és gyakorlott facilitátorokból, trénerekből, szervezetfejlesztőkből áll.

Tanuló szervezetként döbbenetes mennyiségű megbeszélésen, konferencián, szakmai találkozón vettünk már részt. Tudjuk, milyen érzés úgy kijönni egy megbeszélésről vagy rendezvényről, hogy az hasznosságot még csak nyomokban sem tartalmazott. Tudjuk, mekkora csalódás, mikor nagyon készülünk egy szakmai konferenciára, időt, pénzt szánunk rá, de a program végül messze alulmúlja az elvárásainkat.

Láttunk számtalan jó példát is. Jöttünk úgy el szakmai rendezvényről, vagy egy-egy megbeszélésről, hogy úgy éreztük, hegyeket lennénk képesek megmozgatni. Feltöltött, inspirált bennünket, új lendületet, motivációt adott. A szakmai kíváncsiságunk arra sarkallt bennünket, hogy tudjuk meg, mi a titok nyitja, miért hatott ez a program így ránk, mitől volt ez nagyságrendekkel jobb, mint az, amelyiken mindenki ásítozott és fészkelődött.
Ez a kitartó munka vezetett oda, hogy most módszerek, tapasztalatok, eszközök egész tárházának birtokában vagyunk.
Ezeket a módszereket, tapasztalatokat, tudást használjuk akkor is, amikor néhány fős megbeszélést facilitálunk, és akkor is, amikor több száz fős konferenciát kell sikerre vinni. A módszerek, eszközök különböznek, de az alapja mindnek az a facilitátori tudás, amit több, mint 15 éve fejlesztünk és alkalmazunk. Sőt, a facilitátor képzéseinken sikerrel tanítjuk is ezeket.


 

Kik dolgoznak Önnel a rendezvények, találkozók, megbeszélések sikerén?

 

Inántsy Pap Sándor (Hanyi)

Hanyi facilitátorként kisebb megbeszélések, szakmai programok és nagy konferenciák levezetéséhez is elérhető.

A facilitálás a lételeme, ezt mutatja az a több száz megbeszélés, amit már az elmúlt 15 évben levezetett. Az egyik kedvenc módszere az Open Space. Örömmel fogadja határon túli szervezetek, közösségek megkeresését is. Facilitátorként az egyik legfontosabb erőssége, hogy nagyon könnyen tud a csoporthoz és a témához kapcsolódni, ráhangolódni a folyamatokra. Mivel képzett, gyakorlott coach, ezért ezt az eszköztárat is jól használja a kisebb csoportos munkában.

Bővebb infó >>>

 

Szép Éva

Éva megtapasztalta azokat a munkahelyi értekezleteket, melyeken csak a dominánsak jutottak szóhoz, a csendesek kérdezni sem mertek. Bár ez már akkor is zavarta, de még nem tudott tenni ez ellen. Mióta megtanulta a facilitálás módszertanát – immár 18 éve – azért dolgozik, hogy a megbeszélések, döntéshozások kultúráját megváltoztassa azokban a szervezetekben, közösségekben, ahová hívják egy-egy megbeszélés, tervezés, döntéshozás, információ- és véleménycsere levezetésére.

 

Bővebb infó >>>

 

 

 

Vágvölgyi Gusztáv (Pabló)